A Zöld Övezet magazin a Hír Televíziós arculat tervezői korszakomból származik. Ez egyike azon főcímeknek ami nem került adásba. A verseny munka főcím animációja ma is fut a Hír Televízió műsorán, ugyanezen a néven.
Az itt látható anim alap koncepciója a természet szépségének megérintése festményszerűen. Legyen színes és könnyed. Ennek elérésére első kőrben photoshop layoutokat készítettünk ami több rétegben került animálásra. A rétegek megjelenítéséhez kamerával rögzített felvételeket használtunk maszknak. Vízbe mártott papírra tintát csepegtettünk, és a víz hatására felvettük, ahogy szétáramlik a papíron. Később 3D segítségével beanimáltuk a madarakat és pillangót. Sajnálom, hogy nem került adásba. Ez az egyik kedvencem, de elismerem, hogy "kicsit" idegen a Hír Televízió tematikájától. Körülbelül egy hét alatt készült el. |